Zalaegerszegi Csuti Antal Hydrocomp Sport Klub

MONDAY, SEPTEMBER 13, 2010


Hajrá lányok!



Ma lesz a felvétele Kállai Gábor műsorának a Sport tv-ben, a női csapat esélyeiről fog faggatózni a volt szakmai igazgató. Megpróbálok majd felkészült lenni. Azért, ha így belegondolok, már jó rég óta vagyok a szakmában, az első olimpiám (szekundánsként) 1986 volt, majd aztán jött az „aranyolimpia” az 1988-as. Mindkétszer Tompa János volt a  szövetségi kapitány. Tőle sokat tanultam. Aztán jött egy játékosi időszakom, 1990-1998-ig, akkor 3 Sakkolimpián (1990. 1992 és 1998) is játszottam. Majd 2002-től kapitánykodom, bár tavaly éppen Dr. Flumbort András irányította a női együttest Újvidéken.

2002-ben, 2004-ben és 2006-ban (az EB-kről most nem ejtenék külön szót) mindannyiszor meg tudtuk szerezni az első 6 helyezés valamelyikét, sajnos 2008-ban ez nem sikerült. Valószínűleg hibáztam akkor (bár akkor azt a döntést tartottam jónak) és talán mégis Gara Anitát kellett volna a csapatba állítanom. Másfelől meg azért eléggé nagy balszerencsénk is volt, az utolsó előtti fordulóban éppen az oroszokat kapni…


 

Most utazunk 19-én vasárnap estefelé (Prágán keresztül) az olimpiára, remélhetőleg most azért az első tíz közé mindenképpen bekerülünk, ám a legjobb mégis az lenne, ha az első hat között végezhetnénk. A rutint Hoang Than Trang, Mádl Ildikó és Vajda Szidónia adják, a fiatalos lendületet Rudolf Annától és Gara Tíciától várom.

Nem is tudtam például, hogy Anna testvére, Kata is sakkozott egykoron, ám a minap (kell egy kis szakmai továbbfejlődés) kezembe akadt Jakobetz László: Miért hagyják abba a nők a sakkot? című könyve, ott olvashatunk erről. Meg aztán még sok-sok egykori kiváló jó női sakkozó, olimpikon néz ránk a fényképről. Elgondolkodtató. Valahol azért ez nem lehet jó tendencia. Sakkoznak a lányok 20-25, esetleg 30 éves korukig, aztán abbahagyják. Valamit tenni kellene. Hol vannak ugyanis az Alföldy László-emlékversenyek? Hol vannak a kéthetes edzőtáborok? Hol vannak a megfelelő egzisztenciális körülmények? És hol vannak a fiatal új tehetségek, akik éjjel-nappal sakkoznak és az a legfőbb céljuk, hogy válogatottak lehessenek? Valahogy a múlt ködébe vesztek. Azért persze láthatjuk az alagút végét, hiszen ott áll (névsorban) Bea Boglárka, Kabai Zsuzsanna, Papp Petra, Tóth Lili, vagy éppen Varga Klári, ám ők azért ma még érezhetően gyengébbek, mint a mostani utazó csapat tagjai.


 

Bizony, nehéz szibériai 16 nap elé néz majd női válogatottunk, szurkoljatok nekünk! Mi majd ott kint igyekszünk mindent megtenni, amit tudunk, talán többet is. A szívvel-lélekkel sosem volt baj…

 

Amúgy meg a www.chess.hu oldalon, az olimpia hivatalos oldalán, valamint a Magyar Sakkvilág napi hírei között (www.sakkvilag.hu) is, illetve itt, a saját blogomon tájékozódhatunk az eredményekről, illetve esetleges kisebb belső információkról.

 

Ja és még valami. Azért a 15-én megrendezésre kerülő sajtótájékoztatón remélhetőleg majd akad egyetlenegy újságíró, aki megkérdezi, hogy egyáltalán a világon vagyunk-e (mármint a női csapat), nem úgy, mint 2008-ban….






posted by ADMIN | 11:21 | Olimpia!

comments (0)




post comment

your name*

email address*

comments*

verification code*
 




Horváth József nagymester vagyok.

A blog célja, hogy  minél több információt osszak meg az érdeklődőkkel..





RSS






admin*




"));