Zalaegerszegi Csuti Antal Hydrocomp Sport Klub

SUNDAY, SEPTEMBER 26, 2010


Nagyhatalmakkal szemben!



Magyarország-USA (nők) 2:2, Magyarország-Kína 2,1-1,5!

 

Két ekkora nagyhatalommal játszani és az eredmény, az aztán igazán jó. Mondogattuk is viccesen a mérkőzés előtt, hogy bármi is legyen majd a meccsek végeredménye, egy lakosra vetítve mi sokkal jobban sakkozunk, mint ellenfeleink…Egy másik dolog, bár nem foglalkozom kifejezetten családfa-kutatással, azért arra gyanakszom, hogy az amerikai csapatban kevés mostani játékos ősei lehettek ott, amikor a Függetlenségi nyilatkozat megjelent. Egészen nyíltan megfogalmazva egyetlenegy „igazi” amerikai sem játszott a csapatban, kizárólag csak bevándorlók.

 

A női csapatban első táblásunk Hoang Than Trang ismét világossal játszott (úgy fest, hogy a színugrás eléggé gyakori ezen az olimpián, ilyen a párosítási szisztéma) az amerikai Krush ellen. Trang kedvenc változatát játszotta meg, 1.d4 Hf6 2.Fg5-öt. A megnyitás után kicsit talán előnyösebb álláshoz jutottunk, bár az egál talán megfelelőbb értékelés lenne. A leginkább iszapbirkózásra emlékeztető játszmában úgy tűnt, hogy Trang megragadja a kezdeményezést, bástyájával a 29. lépésben betört a hetedik sorra. Azért sötét sem volt esélytelen, hiszen e4-en ott vicsorgott egy trójai faló. Ezt követően hirtelen kiéleződött az állás és éljátékosunk sajnos tisztet vesztett. Nem emlékszem arra, hogy Trang valaha is veszített volna két játszmát egymás utána  válogatottban. Mentségére legyen mondva, hogy ő is (mint oly sokan az egész versenyen) megfázással küszködik. Ha próbáljuk a dolgot viccesebben megközelíteni, akkor reménykedhetünk benne, hogy Trang majd ma Románia csapat ellen ismét jól játszik, hiszen sötéttel lesz! Furcsa módon itt a két sötét partiját megnyerte, majd a két fehérrel játszottat elveszítette.

 

A második táblán igazán fordulatos parti zajlott. A megnyitásban Mádl Ildi meglepte ellenfelét és kedvenc szláv védelme helyett ezúttal elfogadott vezércselt játszott. Az ellenfél 1.d4 d5 2.c4 dxc4 után nem kevesebb, mint 10 percig gondolkodott. Úgy tűnt, hogy a meglepetés bevált. Viszont gyakran megesik az az emberrel (és bizony az asszonnyal is), hogy nem eléggé ismeri a korábban általa nem játszott variban a kialakuló középjátéktípusokat. Egy kicsit most is ez történhetett, Ildi kicsi, ám tartós hátrányba került. Bár időelőnye volt, a viszonylag egyszerű állásban világos könnyen tudott játszani. Aztán a 33.lépésben Ildi csapdát állított, amibe az ellenfél szépen belesétált és a szinte teljesen nyerő helyzetben tisztet vesztett. Még utána sem lett volna a nyerés technikailag egyszerű, de az egyik hibát követte a másik és Ildi nyert! (Mivel addigra már vezettek az amerikaiak 2:1-re, így ezzel a győzelemmel egyenlítettünk.)

 

A harmadikon Vajda Szidónia a francia védelem ellen csereváltozattal lepte meg ellenfelét.

Láthattuk a csodálkozást Abrahamyan ábrazat(j)án…Szidi a Kaszparov-Short (Tilburg 1991) játszmát követte, ám az ellenfél eltért és ugyancsak önveszélyes gyalograblásba bonyolódott, elhanyagolva a fejlődést. Szidi, aki egyébként szintén nem volt 100%-os egészségi állapotban, megérezte az esélyt, szerintem végig a legjobbakat lépte és a végén csinos matt-támadással győzött. Egyébként időrendben ez a játszma fejeződött be először, mintegy másfél, két órai játék után, vagyis akkor még nagyon bíztunk az esetleges győzelemben is.



 

Rudolf Anna játszott ma a negyedik táblán, sötéttel volt a bátaszéki lány és a Nimzoindiai védelem került terítékre. Meg kell, hogy mondjam, Anna a legutóbbi csapatbajnoki szezonban nem játszotta valami jól a nimzót klubtársam és (legerősebb) tanítványom, Boros Dénes ellen. Hoppá, most jut eszembe, hogy Boros Dénes az ősztől majd a Makóban nyomja. Szóval Anna nagyon jó állással és némi időelőnnyel került ki a megnyitásból, volt olyan pillanata  mérkőzésen, amikor úgy nézett ki, hogy akár 3:1-re is nyerhetünk, hiszen Szidi mellett Annának is esélyes állása volt. Sajnos azonban Anna valahogy eltévedt a játszmában és (szerintem feleslegesen) konkrét változatok kezdett számolni az előnyösebb helyzetben és lépett néhány elvszerűtlen/tervszerűtlen lépést. Még nem volt baj, ám ő maga is érezte, hogy kicsúszik a parti a kezéből és időzavarba került. Ennek ellenére a 32. lépésben lett volna egy jó folytatása, amivel megmenekülhetett volna, sajnos, ezt nem találta meg, így elment a parti.

 

Mivel az amerikai csapat az 6. kiemelt volt a versenyen, a 2:2 nem rossz eredmény, sőt a legvégén (Ildi partijában) nagy szerencsénk is volt. Mégis, kicsit talán koncentráltabb játékkal meg lehetett volna szerezni a győzelmet is.

 

 

Férficsapatunk meg egészen fantasztikus eredményt ért el. Legyőzték Kína csapatát 2,5-1,5 arányban! Ha csak a  kiemeltséget nézzük, akkor Kína csapata jobb, ám a megnyitások után azért a mieink picit mintha kedvezőbb helyzetbe kerültek volna. Berkes Feri ellenfele kicsit furcsa megnyitást játszott, vagy legalábbis úgy építette fel állását, hogy abból nem nagyon lehetett előnyt elérni. Almási Zoli szép, klasszikus stílusban játszott és semlegesítette Wang Hao próbálkozásait a Katalán védelem zárt változatában. Lékó Péternek világossal végig volt egy kis előnye a Szláv védelemben Wang Yue ellen, ám sötét jól védekezett. A 13.lépésben vezércsere történt, majd aztán nagy csatában a játszma  a 41.lépésben döntetlennel ért véget. Egyetlen „legény”, Polgár Jutka tudott győzni a csapatból. Bu az ezen a szinten azért nem annyira fővarinak számító Philidor-védelem Antosin változatát szedte elő, ám végig kis hátrányban volt. Judit precízen vezette a végjátékot és brutálisan erős lépést tett az időkontroll előtt, 39. húzása lényegében megnyerte a partit! Aztán az ellenfél kitartott még az 58.lépésig és csak utána adta fel a játszmát. Bravúros győzelem egy kőkemény rangadón!

 

 

„Csapataink harcban állnak” és ráadásul annyira jól, hogy a férficsapat szombaton Oroszország, a női csapat meg Románia válogatottjával küzd. Azt hiszem, hogy nyugodtan nevezhetjük az oroszok (egyelőre ez még csak az Oroszország 1) elleni meccset szuperrangadónak, lányaink ellenfele, a román csapat, bár erős sakkozókból áll, azért mégis kellemesnek mondható. 



posted by ADMIN | 18:44 | Olimpia!

comments (0)




post comment

your name*

email address*

comments*

verification code*
 




Horváth József nagymester vagyok.

A blog célja, hogy  minél több információt osszak meg az érdeklődőkkel..





RSS






admin*




"));